THOUSANDS OF FREE BLOGGER TEMPLATES

2010. április 19., hétfő

Elämä on niin vaikeaa... Mutta se voi olla hauskaa :)

Halihó minä frendi! :)
Tudom, tudom mostanában elhanyagolom az írást, de nézzétek el nekem, hogy az utóbbi egy hetem rohanás, hajnalban kelés, lótás-futás, királyválasztás, szavazz a 11.e-re és hasonló csakegyszerfordulelőazéletben dolgok körül forgott :D Mellesleg azóta sem láttam a Herceget... Állítólag majd hétvégén. Jah, pont úgy mint az elmúlt 2 hétvégén...:( Nem is hiányzik amúgy... Á, dehogy... Tudnám egyszer miért olyan izé velem, máskor meg ha netán erre jár egy kóbor vihar egyből előjön belőle az alfahím... Mert bezzeg ha ő itt lenne, akkor hozzábújhatnék és rögtön nem félnék, mert ő megvédene a vihartól.
Photobucket
Ez pont szerda este volt. Mert hátugye másnap nem kellett amúgy hajnali 5-kor kelnem és a Herceg nem gondolta úgy, hogy ő ennek örömére 3/4 11-ig szórakoztat és véd. Mert ugye odakint tombol az égiháború. Nekem meg nem volt szívem otthagyni.
Végülis, ha azt vesszük, sikerült felkelnem csütörtök reggel, bár kicsit lassabban készültem el a szokásosnál :D Ennek ékes tanúbizonyságai látszottak az arcomon, szemöldökömön, nózimon és még rengeteg különböző pontomon, hála a nem éppen Zsuzsi-biztos szempillaspirálnak :D Megjegyezném, előtte meg zöld festékkel kentem össze magam, mert zászlót festettünk a kampányunkhoz (tiszta jól nézett ki, csak a bunkó zsűri 2 pontot adott rá... Pedig egy csomó munkánk benne volt >.<) és ugye jó szokásom, hogy a kézfejemen keverjem ki a színeket és senki nem figyelmeztetett, hogy ebben az állapotban esetleg nem kellene homlokot törölni :D Nem néztem ki úgy mint egy indiánlány amúgy :D
Na de most egyelőre csütörtök reggel van. Ja egybkt sikeresen befejeztük a kampányfilmet, ennek hatásairól a későbbiekben :) Negyed 7-kor ácsorgás a gimi előtt, soksok csengetéssel a portásnéninek. Fél 7-kor kinyitottam volna! Jó, de kinek van kedve egy szál miniszoknyában egy gimnázium ajtajában álldogálni? He? Mikor már az odavezető 5 perces út során is 30-cal többen bámultak meg a megengedettnél... Aztán bemenetel, lepakolás, fúdesoksüti van, Abby külső befejezése (szerintem pénteken már kiérdemeltem a világ legkipihetlenebb Abby-je címet...) aztán irány a kapu, hiszen 7-től folyamatosan áramlik a nép befelé, akiket két napig el kell tartani mindenféle jóval :D
cookie Pictures, Images and Photos
Igen, mi is nem keveset pusztítottunk a saját készleteinkből :D Megesik (a) Szóval 2 napig ment az etetés-itatás, szavazz ránk! - ordibálás, osztálylátogatás (hugimék kiemelt elsőbbséget élveztek minden tekintetben), hülyébbnél hülyébb feladatok kitalálása meg a satöbbi :D Megkaptam a totókat, így rám hárult a nemes feladat, hogy jókat röhögjek a hülyeségeken, amiket beírtak :D Érdekes, hogy a többség szerint Laci a kigyúrt kopasz (mi a vicces? se nem kigyúrt, se nem kopasz, ő Laci :D) és Nati a goth, aki elvileg én vagyok. Nem vagyok goth pedig én sem :D Vagy ha mégis, akkor igazán érdekes műfaji keveredések találhatóak meg bennem :D Maradjunk egyszerűen a metálosnál. Mindenki jobban jár :) Közben elmentünk elsősegélyt tanulni, kötözni meg minden ilyen vicces szitu, ami kellhet a csütörtöki versenyre. Mert mi képviseljük a sulit ebben az évben :D A Miss XX csapata^^ És mi a legnagyobb előnye az egésznek? Csütörtökön nincs suli, így matekdoga sincs :D Viszont másnap töri tz, amire eddig nem találtam elég jó kifogást...:S A védőnéninél (illedelmes megszólítás) tök jól elvoltunk és kaptunk egy csomó fejpántot meg vöröskeresztes karszalagot.
Photobucket
Én az egyikből harisnyatartót csináltam, mert olyan szinten bő volt, hogy simán felment a combomra :D Pedig nincsenek valami vékony lábaim...:D Milyen kár, hogy ott és akkor nem látott a Herceg *sóhajt* Pedig egy darabig nem kívánom magamra az Abby-szerelést :D Mondjuk élveztem és ha kellene 1000x megcsinálnám újból, de ugyanakkor rendkívül fárasztó is egy ilyen méretű esemény lebonyolítása :)
Szóval nagyjából így zajlott a csütörtök :) Élveztem, bár kicsit nagy volt a hajrá :) És megtaláltuk a kampányarcunkat :D Egy medvecsapdába szorult vaddisznó-persely. Találóan az István nevet adtuk neki és végigkísérte a 2 napos kampányunkat :) Mellesleg most megérdemelt pihenőidejét tölti a szekrényemen :D
A péntek nagyjából ugyanilyen mederben folyt tovább, hajnalban kelés, előtte csütörtök este megint iszonyat hosszan Hercegelés (ó, milyen jó is volt...) azonban a felkeléshez valami iszonyatos mennyiségű erő szükségeltetett...:S Amint letettem a fejem a párnára, már ébresztettek is. Egész nap süti- és fagyiosztogatás, matekóra megtartva (az összes többi órán tötyörögtünk...) anyuciccel töriszerű órán Sparba és CBA-ba kirohanás budget felvágottért meg sajtért, mert elfogytak a szendvicsrevalók :O Vittünk kígyóubit is (szintén nem bámultak meg a CBA előtt állva miniszoknyában, bőrdzsekiben, vöröskeresztes harisnyatartóban, 2 copffal :D) de ami igazán vicces, az az, hogy Dijját mindenhol előre engedték, mert a fehér köpenyében amit jelmezként viselt, tényleg elhitték róla, hogy orvos és azt hitték sietnie kell vissza a kórházba xD Szóval egész jó időt futottunk, így szünetre már készülhetett az újabb adag falnivaló^^ Tényleg, meg kell kérdeznem hugijaimat, hogy a műbonszáj hogy bírja az otthoni körülményeket :D Én újabb növénykísérletbe kezdtem, miután Luci sajnálatos módon elhalálozott...:( A legújabb "áldozatom" egy tulipán, viszont ez már nagyon kinyílt egy napi itt tartózkodás után :D Viszont még nincs neve, ezért ötleteket várok! Na most viszont fogom magam és kimegyek nasit csinálni :D Képzeljétek el, hogy hozok be fűszeres krumplit és begyújtom a sütőt ;) Amint ezzel elkészültem, jövök vissza pötyögni^^
Photobucket
Nyah szóval hol tartottam?^^ Á, igen. El akartam mesélni a joghurtos versenyt. Mert végülis az, hogy fellázadtunk a tesitanár ellen, aki ezen rendkívüli módon kiakadt nem érdekes... Egybkt pont azok hódoltak be neki első füttyentésre, akik annyira mondták h júj nem tesizünk, mert lázadunk... -.-" Nah, de a joghurtos verseny. Kitalálták, hogy Döncit felfektetik egy padra és egy másik illető föléállva próbálja a szájába csurgatni a joghurtot. Hinnétek, mennyien érdeklődtek egy ekkora méretű hülyeség után? :D Komolyan, ez volt a legnagyobb sikerű programunk az összes közül :D Aztán persze rövid időn belül komoly katasztrófába torkollott az egész, miután első versenyzőnknek egyszer sem sikerült Dönci szájába találnia, így mérgében az arcába vágta az egész poharat.... Na, osztálytársunk meg visszafröcskölte rá az egészet, hát nehogymár ő szívjon alapon... Képzelhetitek, mi ment ott xD
Aztán 6. óra után lementek a kampányfilmek és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy magasan a miénk volt a legjobb^^ Ezen röhögtek a legtöbbet és a legnagyobbakat meghát mégiscsak a mi szeretett, dédelgetett, utolsó pillanatban leforgatott filmecskénkről van szó :) A mi közös gyerekünk^^ És ha már erről van szó, következzen a 11.e osztály [ER] remake kampányfilmje az Árpád Gimnázium 2010-es királyválasztási kampányából:

*taps-taps* Köszönjük, köszönjük^^ És mivel az ég megkönyörült rajtunk, megtarthattuk odakint a lovagi tornát. Így utólag visszagondolva bár ne tettük volna, hiszen akkor ezüst-, de elképzelhető, hogy aranyéremmel távozhattunk volna. Azért szépen csillog a bronz is, főleg mivel becsületes úton jutottunk hozzá :) Nem mondom, hogy a torna nem indult zökkenőmentesen... Ki vezesse a kisbuszt, mert Áksinak nincs jogsija, Dönci meg az autót vezeti... És hol a zászló?! A rajzszertárban!!! Gyorsan futás érte Lacival együtt és tiplizni vissza az osztályhoz mint az őrültek :D Egy viszonylag jól sikerült bevonulás (én voltam az egyik zászlóvivő^^) és ezek után egy megbundázott, végletekig elhúzott, unalmas verseny. Mert ugye nem mindegy, hogy a lángos 10 centi vagy 25 és felborul-e a sörösüveg valamint megtartjuk-e a becsületünket, mert az fontosabb a győzelemnél... Azt hiszem, nem kevés bosszúságot okozhattam a zsűrinek, ugyanis 5 percenként hangzottak el a számból a Bunda! és Csalás! felkiáltások. De ha egyszer ez az igazásg? Emellé még ott volt a ronda, buta és bunkó királynő, aki minden szerenádra 5 pontot akart adni, csak a miénk lett valahogy 3... -.-" Pedig vittünk neki mécseseket, amiket ugyan elfújt a szél, de a szándék a fontos... És nem használtunk hangtechnikát, viszont fiaink napokig gyakorolták a Börtön ablakában-t, hogy minden hang úgy szóljon, ahogy kell. Kicsit hamisan, de olyan igazi 11.e-sen :) Így végülis 3. helyen végeztünk nemtommárhány ponttal és 82 ránk szavazó emberrel, ami szerintem lett volna több is, ha a drááága 12.c-sek nem húzzák el 2 órásra a versenyt, aminek a végredményét már előre lehetett borítékolni -.-" Hurrá-hurrá nyert a b, nem épp tiszta úton.
Sebaj, mi azért köszönjük minden kedves ránk szavazónak, hogy kitüntetett minket a bizalmával és hogy támogattak minket és mellettünk álltak az idegbaj kellős közepén is :) Igen hugicáim, ez nektek szól^^ Szeretés belétek^^
Aztán az éhségtől elgyengülve, Lacitól kajajegyet begyűjtve elindultam a Meki felé. Azazhogy előtte még Kata megmentette az életem, mikor nekem adta a fél szendvicsét *.* Köszönöm hugi, tényleg az utolsó pillanatban jöttél :)
sisters Pictures, Images and Photos
Aztán hazamenetel helyett jött az esti buli a fergeteges nyitótánccal, a nagyfejű b-s királlyal, akiről folyton leesett a korona meg a mi drága jelöltünkkel, aki kicsit sem tudott táncolni, de aranyosan imitálta :) Aztán csináltunk egy külön kis szolidaritásbulit a c-sekkel, akik szintén bundának vették az egészet és zöldalmás, epres-fahéjas fagyihalmokkal, csokitortával és napozóágyakkal felszerelkezve elbújtunk egy terembe és magasról leszartuk a b-sek bombasztikkk buliját :D
A két napos őrület végén hazamentem és aludtam 12 órát :D Tulajdonképpen az alvásról szólt a hétvégém. Ha már úgysem találkozhattam a Herceggel... De talán majd most hétvégén :)
A mai napomról még annyit, hogy ma megint sikeresen kiakasztottak... -.-" Komolyan, ha egyszer csak bezabált az illető, amit meg ő hozott azt sunyi módon hazavitte és most még volt pofája mártírkodni... Ááááá de pofán tudtam volna vágni... Mostanában nagyon elszállt magától -.-" Basszus, én is ébren voltam hajnali 5-től és pénteken tudtam annyit áldozni erre az ügyre, hogy 9-ig ott maradtam. Elvállaltuk a királyválasztást, tudtuk mivel fog járni és akkor van képe sajnáltatni magát... Megütöm komolyan mondom, mert mostanában jóval többet árt mint használ >.<
Szerintem most fejezem be, mielőtt még jobban felhúznám magam... Még valami azonban aminek úgy érzem, helye van itt:
Photobucket
Múlt hét szerdán, 48 éves korában infarktusban elhunyt a Type O Negative frontembere, gitárosa és dalszövegírója, Peter Steele. Személyében egy borzongató hangú embert és egy kibas.zott jó pasit veszített a világ. R.I.P. Peter, egyszer még találkozunk...
De ti azért ne szomorkodjatok drága olvasóim, hiszen tavasz van és az élet szép! :)
Millió mézespuszi:
Egyetlen Abbykétek^^

2010. április 8., csütörtök

Tiedättekö te, mikä on rakkaus?

Hyvä kevät-iltapäivä!^^
Nos, megint billentyűzetet ragadok, hogy megosszak veletek néhány újabb szuppperizgalmas dolgot a mindennapjaimból. Mostanában eléggé felgyorsult az életem, főleg h (majdnem) minden szombaton a királyi családdal (aka barátaim) meg persze a Herceggel vagyok és egyre sürgetőbben közeleg a királyválasztás... Éppen annyira, hogy keddre dobozolva le kellene adnunk a kampányfilmünket és eddig egyetlen percet sem forgattunk le belőle o.O Azazhogy ha minden igaz, ezekben a percekben már gőzerővel folyik a forgatás, mi (azaz a maradék) pedig holnap délután megyünk. És persze anyucicc jelenetéből nem maradhat ki a piás dokik jelenléte és ami a legnagyobb poén, hogy kap belőle a betegünk (bocsánat, akkor már halottunk) is :D De hogy miért vagy hogy, azt nem árulom el, tessék megnézni ;D
Közben nézegetem itt myvipet és Laci már felpakolta az etika előtt marhultunk című képeket. Hogy mi mennyire hülyék vagyunk így visszanézve is xD
Photobucket
Ez is miii? xD Szeretem az ehhez hasonló meghitt képeket, melyek visszatükrözik Lacihoz fűződő mély barátságomat :D Szeretem a csapatunkat, hogy partnerek az ilyesmiben <3 Különben holnapra nekem is meglesznek ezek a képek, akkor majd részletes csekkolást lehet beiktatni. ;)
Különben mostanában, hogy magamra sem ismerek, elég sokat elmélkedek. Meg depizek. Meg durcizok. De ez mellékes. Hugiii mindig felvidít :) És még mindig nem tudok elsülni azon, hogy pont egy black metál számon kaptam sírógörcsöt. Egész nap tömtem a fejem az idióta romantikus filmekkel és nyálas zenékkel, hátha kisírhatom magamból a bánatomat (igen, még mindig a szombat) erre semmi. Egyetlen nyamvadt könnycsepp se. Bezzeg amikor a változatosság kedvéért betettem a Burzumtól a Lost Forgotten Sad Spiritet, úgy kitört belőlem a sírás mint az Etna. Jólesett és bár még mindig durcizok, tudom hogyha szombaton ismét találkozunk, menthetetlenül Hachiko leszek ismét és elfelejtem az egész hetes bánatot.
Photobucket
Tessék, megint témánál vagyunk. Hihetetlen, mennyire kifordítja az embert önmagából ez a szerelemnek nevezett érzés. Furcsa nemde? Egyesek szerint aranyos leszek tőle, pedig szerintem szimplán kétbalkezes vagyok, leejtek, megbotlok, orra esek, szétszórok... És egyszerűen semmire sem tudok összpontosítani. Bár érdekes módon a biológiajegyeim jelentősen javultak az elmúlt 3 hét alatt. Bárcsak ugyanezt mondhatnám a matekról is :D Nem is beszélve a holnapi fizika tz-ről, amihez olyan szinten jó a hozzáállásom mint egy epres sütié. Első órában meg irodalom doga, de az talán különösebb tanulás nélkül is ötös lesz ;) Na sebaj, lesz ahogy lesz, én csak abban reménykedek, hogy holnap is megússzuk matektanár nélkül. Olyan jó volt ma is *.* Csak ültünk és nem csináltunk SEMMIT. Hihetetlen :D
Törin úgy döntöttem, hogy nem írok holnap javítot, elég szar napom lesz anélkül is. Egy hármastól meg nem dől össze a világ. Nemsokára úgy is írjuk a következő tz-t. Szabadságharc. Azt majd megtanulom négyesre és faintos lesz minden. Múltkor is sikerült :D Egybkt ma odaültem anyucicc mellé és tök jól elvoltunk :D Leszedtük Kossuth szakállát a tankönyvi portréról hibajavítóval xD és megnéztük, hogyan is nézhetett ki árulása idején. Nem tudom, hogy az én rajztehetségem teszi-e, de feltűnően hasonlított szakáll nélkül Hitlerre o.O Jó, a bajszát teljes mértékben nem sikerült kicenzúráznom, de így is kapott új orrot, szájat és nyakat a piros tollam által. Arcműtét :D
Bioszon is nagyon jól elvoltunk, a reggeli órán sikerült megint egy értelmes beszólással gazdagítanom a közkincstárat xD Az úgy volt, hogy az egyik srác felvetette, hogy az emberi testben mindenféle elem megtalálható, még az arany is. Mire én megjegyeztem, hogy na igen például ott az aranyér... xD 6. órában meg nekiálltunk Patival és anyuciccel megírni a közös jeleneteinket :D Nem is jöttek ki belőle beteg dolgok.. Szegény Laci, minek fogjuk mi őt alávetni o.O
Aztán suli után megállapodtunk, hogy mivel Dijja nem ér rá és nekem mindkét jelenetemben benne van, meg Juli is beteg, ezért mi várunk holnapig a forgatással. Azonban drága anyucicc kitalálta, hogy ha már töltök le hangokat, akkor tegyük fel őket GPS-re, mert azon jól lehet majd hallani. Szóval lementem vele Dózsakertbe. Vagyis előtte Orsival vettünk zsömlét meg epres-buborékos Boci csokit (Orsi, én még mindig nem érzem a buborékokat xD) és csak aztán mentünk Dijjához. Nos, hiszitek vagy sem, a GPS nem lett meg :D Jellemző ránk, így jó fél órát élveztem anyu vendégszeretetét, miközben Kvázi cica totál idiótának nézett, a Junkieskoncertutánlábammaljátszó Micike hercegnő meg baxott előjönni... Volt fél 2-i tea elegáns virágos üvegpohárból, meg lelkizés ezerrel :) Szóval jó volt. :) Aztán lekísértem egy darabon a matekórájára 2-kor és utána hallgatva a hangosan korgó gyomromra visszabaktattam a plázába mekizni (lerohadt a lábam a bakancsban és úgy fáj most mint állat...), ott összetalálkoztam Memivel, Bekivel meg Regivel (még rímel is...) beszélgettünk egy kicsit, aztán 3/4 3-kor úgy gondoltam, hogy talán itt az ideje, hogy hazaegyen a fene.
Egybkt az előbb bejött anyu egy ilyen kérdéssel, hogy szeretem-e őt? Júj, de utálom, mikor érzelmileg zsarol -.-" Mindig kitalálja, hogy nem is szeretem, mert mostanában szeretek eljárkálni a barátaimmal hétvégenként. Persze ő sosem volt fiatal és szerelmes... Ó, a szerelem...
Photobucket
Huginak tegnap mutattam vonalfarkasos (by Herceg) rajzokat és az egyiken volt ez a szöveg. Beszélgettük, mennyire igaz. Fájdalmasan igaz...
Tudod, mi a szerelem?
Az, amikor csendesen csak átöleled és tudod, az életed is rábíznád.. Mikor biztonságban érzed magad és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy, mellette megnyugszol .. Ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed .. Mikor olyan titkaid is elmondod neki, amiket még Te sem tudtál azelőtt magadról .. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted, - gyűrötten, - kócosan, - fáradt arccal, - mégis úgy érzed, Te vagy a legboldogabb .. És az is a szerelem, amikor remeg a gyomrod, ha meglátod, vagy meghallod őt .. És a szíved a torkodban dobog, mikor hozzád ér .. Amikor hirtelen mozdulattal magadhoz rántod, hogy érezd, hogy magadhoz láncold .. Nem tudsz betelni vele, minden percben csak őt kívánod.. És amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből, és amikor nem tudsz enni a szomorúságtól .. Amikor a lelked olyan darabokban van, hogy évek kellenek hozzá, hogy össze tudd magad szedni .. Amikor nem tudsz másra gondolni, csak ő jár a fejedben, és hiába bánt, nem tudsz haragudni rá .. Amikor olyant is megtennél, amit eddig el sem tudtál volna képzelni
MERT SZERETED!!!
Hiába bánt, nem tudsz haragudni rá.... Na igen, Pedig szeretnék. De ahogy kishúg is megmondta, ez sajnos nem parancsra megy. Ma még azt is mondta, hogy pont olyan színű a szemem mint Hercegé. Olyan... zöld. Nos, ez így ebben a frmában nem igaz. Az övé sokkal, de sokkal szebb :$
Egybkt a buszhoz menet találkoztam egy régi barátnőmmel, Annával. :) Mi lett az egész dolog vége? Mégsem mentem haza a 3/4 3-as busszal, csak a 3-assal :D Addig eldumálgattunk, kergettünk lufit meg hasonló őrültségek :D De jó volt őt újra látni^^
Aztán hazajöttem és hát nincs kedvem nagyon semmihez, ezért döntöttem a blogolás mellett. De eközben is beiktattam az imént egy 25 perces szünetet, amíg főztem egy teát meg felhívtam Lacit h akk kit, mikor, hol, miért, hova tegye. Nyugi, én értem, nem baj, ha te nem ;D
És akkor most jöjjön az elmaradhatatlan napi videó rovat, melyben ma az egyik újonnan kedvenc animém, a Romeo x Juliet openingje kerül terítékre, mert annyira nagyon szép és hát mert Romeo és Júlia és szerelem. :) Íme:

Ez pont az angol verzió, ami az első csókuk alatt megy, az anime eredeti openingje japán, de ezt is japán énekesnő adja elő, méghozzá élvezhető formában^^
No, léptem MSN-re, ha bárkinek bármi hozzáfűznivalója lenne az elhangzottakhoz, az ott megtalál :)
Puszicsók:
Egyetlen Abbykétek^^
Abby and tony Pictures, Images and Photos
UI: Konzultálunk, lázasan konzultálunk...


UUI: Feltaláltam az újfajta csibeburgert xD Felültettem Petit, a drága utazó kiscsibét a hambi tetejére :D Na ez mi, ha nem csibeburger?;)

2010. április 3., szombat

Koetella kuin nyt kuluva on ajanmukainen Rooma ja Juliet juoni...

Hei, kedveskéim!
Nos, rájöttem valamire. Nekem az íráshoz kellenek bizonyos dolgok. Hogy valami kizökkentsen. Hiszen mostanában mindig akkor írtam, ha felhőtlenül boldog voltam.
Nos, most olyan vegyes érzések cikáznak bennem. Egyrészt boldog vagyok, hiszen a tegnapi koncert (és az ott elfogyasztott tetemes alkoholmennyiség...) ellenére a Herceg megtartotta az ígéretét és eljött hozzánk, ámbátor nem tölthettünk együtt túl sok időt. És tudod hugi, én bármennyire is durcinak meg morcinak érzem magam, nem tudnám őt bántani. És különben sincsenek nekrofil hajlamaim ;)
Juliet Pictures, Images and Photos
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a mesék sem így kezdődnek. Hanem a hol volt, hol nem volt résszel. Nos, emlékeztek még az előző bejegyzésből a Metálkirálylányra? Nos, történt egy szép tavaszi délután, hogy a népes királyi család úgy döntött összeül és együtt töltik el ezt a csodaszép szombati napot. A Metálkirálylány a szokott módon 2-kor felbuszozott, bár most nem várta ott a Herceg ölelésre tárt karokkal... Ott volt viszont a buszvégen imádott kishúga, anyucicce, apukája, meg a bátyjai. Hosszas vitatkozás után (még mindig nem értem, miért volt zárva a bérletvevő hely.. ekkora ünnep lenne már?) eldöntötték, hogy a Gladiátorhoz közeli játszótérre mennek, csak úgy, mert az trendi. Igen ám, csakhogy leledzett ott egy csomó, királyinak cseppet sem mondható méhecske, akik túlzottan nagy érdeklődést mutattak a királylány iránt >.< De nem ez a lényeg. Hanem az odafelé vezető út.
Mentek, mendegéltek, amikoris farkasüvöltés hallatszott a Királylány zsebe felől. Sms. A Hercegtől. Egy óra múlva itt lesznek. Hát eljönnek mégis, juppí, juppí^^ (Látod, Melinda? Nem lett igazad...) A Királylány felhívta, hogy tudassa vele aktuális helyzetét (mint vmi GPS komolyan :D) amikoris a drága, imádott hím közölte, hogy ők hivatalosak szalonnasütésre a kilátóhoz. WTF?! Némi könyörgés után azonban úgy döntöttek, hozzánk fognak csatlakozni. Időközben befutott Csibés Kishúg is és együtt vegetálták el az érkezésig hátralévő 1 órát. Aztán miért is döntöttek úgy, hogy kimennek eléjük? Nem fontos. Útközben Csibés Kishúg telefont kapott a Hercegtől miszerint az egyik királyi élelmiszerbeszerző-hely mögötti parkosított területen (magyarul a kis Tesco mögött) várják őket. No, úticél megváltoztat, odamenetel, az aluljárótől remegő lábakkal és repeső szívvel. És igen. Végre ismét megpillantotta a Herceget.
Romeo X Juliet Pictures, Images and Photos
Talán véletlen volt, talán nem, hogy éppen hozzá ment oda először. Annyi bizonyos, hogy olyan.. olyan... így utólag nagyon nehéz rá szavakat találni, hogyan mondta, milyen hangsúllyal ejtette ki azt a 'Szia'-t. Pedig abban a pillanatban a Királylány el tudott volna olvadni. Ott helyben eggyé válni a földdel... Ez tűnt akkor a legjobb ötletnek. A Herceg tetézte ezt még azzal, hogy átpakolta cuccait megilletődött főhősnőnk mellé és kialvatlanul, másnaposan, de huncut szemmel pillantottak néha-néha egymásra.
És akkor a Metálkirálylánynak eszébe jutott, hogy hiszen ő hozott Milka csokit. Olyan hosszú vékony lapocskát, amiből sok van egy dobozban. Tegnap este az összeset beleszórta egy zacskóba, hogy örömet szerezzen a családjának vele.^^ Na most, tudni kell főhősnőnkről, hogy egy kicsit kétbalkezes. Azaz nem kicsit. Nagyon. És amikor ismét hozzá került vissza a csokis zacsi, kecsesen át akarta passzolni azt a mellette ülő, éppen alvó (?) Herceg ölébe. Csakhogy sikeresen fejbetalálta vele o.O A jó hír: Hercegünk egyből odafigyelt rá és megköszönte a csokit. A rossz: nem ismerős ez a szitu egy kicsit? De ja vu-m van... Arra vagyok ítélve, hogy a bénázásaimmal vonjam magamra a figyelmet?
Szóval ezután az újabb rendkívül sikeres magánakció után (komolyan, a tegnapi remegő hangú-lábú telefonálást már meg sem említem... Mit meg nem tesz az ember a kishúga kedvéért...:)) hőseink visszatértek a fáradt, mondatról mondtra haladó beszélgetésre. Pedig ismét rámtört az az érzés, hogy annyi mindent szeretnék mondani neki... De valamiért nem megy...
És akkor beütött a mennykő. Megérkezett ugyanis Stan és Pan. Vagyis a Szőke és a Kövér. (a rendes nevüket nem voltam képes megjegyezni...) és közölték hímeinkkel, hogy itt lenne az ideje indulni. Azazhogy negyed órára becsatlakoztak vadászni, csak aztán sürgették az indulást. -.-" Tök rossz volt, mert a Herceg mindig azt írta, milyen jó lesz ha ismét találkoznak (mocskos 2 hét ugyebár...) most meg képes lenne ott hagyni őt egy szó nélkül... Legalábbis úgy nézett ki. Aztán Kishúg Királyfija (a Herceg az enyém!) elbúcsúzott, így a Megváltóra kísértetiesen hasonlító hímnek (választékos fogalmazás...) is eszébe jutott a duzzogó Metálkirálylány. Képes volt úgy odajönni, hogy ne morcizzak, hamarosan látjuk egymást. Kedvem lett volna rávágni, hogy ja, megint ennyi időre?! de inkább próbáltam visszafogni magam. Szokásos 4 puszi, rácsimpaszkodós ölelés, és valahogy... olyan erővel szorított magához... Nem úgy mint a múltkor.. Akkor csak egy futó ölelés volt. Most pedig ott állt a Királylány a féligrózsaszín tornacipőjében, lábujjhegyen a Herceg ölelésében, annyira kapaszkodva, hogy majdnem felborultak.
Hug Pictures, Images and Photos
És elmentek. Hősnőnk pedig ismét elfoglalta a durcipozíciót. Ahogy Kishúg is. Ugyanis Királyfink (aki nem összekeverendő Herceggel... mert a kavarás rossz, ugye Anyucicc?) úgy kedvesen elintézte ezt a szegény szerelmes nőszemélyt. Ugyanis ez a félórás szösszenet volt a szemében a beígért találkozás. Na, köszönöm szépen az ilyet. Az idősebb, de korántsem tapasztaltabb (ugye-ugye, Hugiii be sem szóltál egyszer sem erre utalva...) nővér őszintén átérezte, mivel küszködik testvére, ám segíteni nem tudott rajta. Hiába érezte magát rosszul, nem lett volna képes bántani a Herceget. Hiába, ha egyszer övé a kedves és aranyos ember szerepe a családban... Meg ugye az a jó szíve...
Szóval volt összeborulás, hímszidás, további telefonok, Turulra felintegetés, kis Tescoban keksz- és gofrivásárlás (hiába... nőnek születtünk...) Csibés Kishúg és Ragadozó István (emlékeztek? a jóseggűzős...) kapcsolatának helyzeti tényfeltárása (egybkt István kicseszett jó beszélgetőpartner...) meg hasonlók. Elmentek és onnantól meghalt a hangulat. De komolyan. Olyan űrt hagytak maguk maguk után, amit igen nehéz lett volna betölteni. Most sem találom a helyem és várom, hogy feljöjjön MSN-re vagy valami, pedig tudom, hogy nem fog... Ajj, mikor lesz már jövő hétvége? >.<
Remélem, minden rendben lesz, Hugiékkal is meg az én házam táján is. Magamra sem ismerek, komolyan... Hogy valaki ennyire hiányozzon...

"You do something to me, that I can't explain... So, would I be out of line if I said I miss you?" Akkora igazságok vannak ebben a dalban... És olyan nagyon szép *.*
Hát ennyi lett volna mára. További szép szünetet és jó álmodozást minden kedves Állandó Olvasómnak! És persze ne felejtsetek el drukkolni nekem, hogy a végén minden jóra forduljon mint az igazi tündérmesékben :)
Millió (vagy legyen 4?^^) puszi:
Abbykétek
Photobucket
UI: Elnézést, hogy ma nem volt napi Abby rovat, de legyetek tekintettel az állapotomra...:$
UUI: Boldog nyulat mindenkinek!^^ (ezt is vajh ki mondta...)
Happy Easter Pictures, Images and Photos
UUUI: Volt húsvéti csibetalálkozó, 2 szem csibével, a Hercegével és az enyémmel. Bejött neki, hogy szegény Peti csompi egy kicsit :D^^

2010. március 22., hétfő

Tuhkimo ( ajanmukainen juoni )

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi metálkirálylány.
Photobucket
Igazából élete első bálja csak bonyodalmat szült, szóval inkább lemondott az ehhez hasonló úri murikról. Azonban egy udvari rendezvényen meglátta Őt. A Herceget. Így, nagybetűvel.
Photobucket
(bájos, mennyire nem hasonlít...)
Ügyetlenkedéseivel rövid időn belül sikerült magára vonnia a Herceg figyelmét, modern mese lévén rengeteget MSN-eztek (a királylány ilyenkor naaagyon boldog volt^^) és kiderült, hogy ismét látni fogják egymást. A királylány útját aznap kiöntött üvegek, elrontott PIN-kódok kísérték és nem is lehetett volna boldogabb, mint abban a pillanatban mikor meglátta a kitárt karú Herceget a busz hátuljában.
Elveszett. Végleg.
Olyan boldog volt aznap délután mint már nagyon régen. Tudni, hogy ott ül mellette, érzi az illatát és beszélget vele (ó, igen Vele!) több volt mint amiről álmodni mert. Hogy miatta ott hagyta a haveri körét, hülyét csinált magából egy ceruzával... Nem, ez túl szép, hogy igaz legyen. Azok a meseszép szemek... Az a kimondhatatlan üresség, melyet rövidebb-hosszabb távollétei alatt érzett... Elment volna vele a világ végére is. Ehelyett és a fényűző bálterem helyett egy kisvárosi söröző jutott osztályrészül. Kit érdekelt? Úgy érezte, amíg mindig ott ül mellette és rá figyel, nem történhet semmi rossz. ("Nekem nem árt semmi két karod ha átfon...")
És akkor a királylánynak haza kellett mennie. Mert ha az idő lejár, visszaváltozik egyszerű tanyasi libává. Akkor a Herceg ránézett, mosolygott: Ugyan már. A tanyasi a legjobb.
Photobucket
Visszafelé (ami persze az utolsó pillanatban derült ki, hogy nem egyedül megy vissza) számot cseréltek és megvolt a klasszikus Hamupipőkés elhagyós jelenet is. Mivel ez egy modern mese melynek hősei metálosok és bakancsot hordanak üvegcipő helyett, kivételesen egy piros alkoholos filc pottyant a földre. Csakhogy ezt a Herceg azonnal megtalálta és visszaszolgáltatta a tulajdonosának. De a lényeg, hogy tündérmesébe illő volt. :)
Azután egy rövid palotamustra után (nevezzük halandó néven plázának) szomorú búcsút vettek egymástól. 4 nagy puszi és gondolj arra királylány, hogy az a 2 hét milyen gyorsan eltelik. Na ja. Vagy nem.
Hiányzol Herceg. Írtam neked verset. Az illatod még itt van velem és remélem, nemsokára te is itt leszel. És persze boldog vége lesz a mesének. Olyan igazi királylányos. :)
Photobucket
Ez meg napi videó nektek, mert ezt mindig annyira szerettem^^

Igazából tök aranyos kis modern Hamupipőke történet, most is ezt nézem épp, aztán betolok vmi vacsit és megnézem, lesz-e ma Herceg a gép előtt! :)
Legyetek szerelmesek és élvezzétek az életet:
Most már hivatalosan is Abbyke^^
Photobucket

2010. március 13., szombat

Uudelleen koolla^^

Gyönyörűszép undorító idős napot Kedves Olvasóim!
Photobucket
Amint látjátok, túléltem a tegnapi eseményeket, sőt mit túléltem, ha megtehetném újra és újra megismételném! :) Még másnapos sem vagyok (na jó... reggel fájt a fejem, de anyucicc azt mondta h a második sem lesz jobb mint az első.. Pedig sokkalta jobb :D) igaz h bagószagom van és csupa fehér macskaszőr minden cuccom (thanks to Kvázi) :D Már csak azt árulja el vki h kell kiszedni a gatyából a rágófoltot, mielőtt anyu meglátná... Majd elmesélem h történt...:D
Nyah de szal előtte természetesen volt suli.. Ráadásul egyenruhában -.-" És ennek a tetejében még tesink is volt...-.-" És tökre beparáltam h én felelek fizikán, mert megálmodtam :S De szerencsére (?) nem így lett. Irodalmon meg veszekedést imitáltunk Lacival. Könnyű volt, úgyis folyton ezt csináljuk :D De h mi köze ennek Kossuth Lajoshoz, a radírgumihoz, a kamionhoz és a traktorgumi belsőhöz azt már csak a néhány beavatott tudja ;)
Aztán hurrá-hurrá, végre jöhettem haza! :D Apu extrakedvesen megkérdezte h nem marad-e el a koncert... Kac-kac... Lezuhanyoztam, átöltöztem, kajoltam vmit majd miután anyu rám tukmált fél kilónyi mézespuszit (You have a pussy... Stimmt, Mutterkatze? xD) meg csokis kekszet (ez már csak egy ilyen kekszes nap lesz, figyeljétek csak meg...) végre mehettem anyucicchez :D Namármost a busz késett majdnem negyed órát, az utálatos, köcsög vén sofőrbácsi volt rajta, ráadásul Kömlődön lerobbantunk, szal úgy fél 5 tájékán (16:10 helyett...) beestem Dózsakertbe :D Ott összetalálkoztam Bekivel, anyuciccel meg az én pici hugicámmal, Katával^^ Imádom ezt a csajt, de most így komolyan :) Nyah így négyesben elindultunk Belvárba, ahol is találkozónk volt a családdal. Nem mondom h nem izgultam, mert mocskosul féltem a fogadtatástól, de annyira jólesett, amit ott kaptam!^^ Először odajött hozzám Kata (ő a menyeségem, nem a húgom) és így félénken megkérdezi h kaphat-e puszit? Hát úgy egymás nyakába borultunk h közel álltunk a síráshoz... Aztán odajött mindenki, akit ismertem ebből a csapatból anno (Azure valami hihetetlen édesen viselkedett :) ) és leültem közéjük és sztorizgattunk és minden olyan volt mint régen :) És ölelgettek meg szeretgettek és valami hihetetlenül jó érzés volt... Ezt így nem lehet szavakba önteni... Aztán megjött Ricsárd^^ Vele sem találkoztam 1000 meg 1 éve aztán úgy állt h nekiálltunk lelkizni Feriről... Egybkt tök aranyos volt, azt hittem majd őt fogja védeni, de ehelyett teljesen megértette az én érveimet is :) Én meg már azt hittem h össze vagyunk veszve, azért nem jött velünk moziba, pedig csak Feri nem szólt neki... -.-" Nembaj, mondtam h én hajlandó vagyok másodszor is megnézni :D Katával közben lábbelit cseréltünk (bakancsot szeretne venni, de félt h h fog állni csini gatyához) és olyan szintű röhögés meg sántikálás, meg vicces fotócsinálás lett a vége h... Áhh, aki nem volt ott, annak ezt nem tudom elmagyarázni :$ Majd ha megkapom Katától a Ricsire támadós képeket, akkor szúrok be néhányat :D Aztán olyan 17:45 magasságában elindultunk hugicámmal meg anyuciccel Gladba h jó helyünk legyen Junkies-on. És ott kellett hagynunk a többieket :(
Útközben találkoztunk Fricivel, akiből így egész estés partner lett :D (h mi fog kisülni ebből? xD) Lényeg a lényeg, bemenetel előtt előkerült a VoPa('). Ez vmi vodkás-pálinkás cuccos csabai fostos baracklével vegyítve. Érdekes, aztán borzalmas :D Katával így csak halványan élvezgettük, mert a második adag már túl tömény lett.. Sebaj, Frici tett róla h ne maradjanak árulkodó nyomok :D Mi meg kekszeztünk hugival. Mondtam is neki h megkexuálom még a mai nap folyamán ;)
Photobucket
Nemsokkal megérkezésünk után befutott Synike is, aztán elhatározta h felkutatjuk a többieket Belvárban. Anyucicc mondta hha már ott vagyunk akk ugorjunk be a Tescoba is vmi inniért. Nah, mire odaértünk kiderült h már nincs ott senki. Szal fogtuk a hadizsákmányt és visszamentünk a helyünkre. Útközben jól kilelkiztük megunkat (alkohol hatása alatt mindig lelkizni akarok..) és úgy rájöttünk h most egálban vagyunk és semmi értelme összeveszni egy pasi miatt. Közben ikernővim felszedett egy tucat pasit h jöjjenek majd oda hozzánk este (irigylem a beszélőkéjét... én aznap este nem lettem szociálisabb...) én meg csak battyogtam mellette szótlanul.
Visszaérkezésünkkor Frici már elég rendesen ki volt ütve és folyton hugicám körül legyeskedett. Nem győztük elhajtani onnan.. Ha már egyszer férjnél van a drága... Szal... Érdekes társaság lesz a srácból na. Aztán kezdetét vette a nagy Zsuzsi szimatának dekorálása-akció, amikor a táskám hátulja kapott Katától egy Adelaine nevű vigyorgó szőrös pókot, egy szadomazo hentai képregényt, egy perverz mangalánykát meg egy "No drugs, no alcohol, no smoking" feliratot Hugiiii körítéssel^^ Syni rövid volt és lényegretörő, ő csak ennyit írt rá: "Szeretlek Hugi! Synerella" Aztán a szimatom után egymásra kezdtünk rajzolgatni. Syni kapott Dorothy-tól nyak- meg arcmintát (tök szép volt) én a bal lapockámra egy "Hugiii 4evör!" és egy "Jó szexi" feliratot píszjellel:D Katára egy "Nőwiii 4ever!!!" és a "Megkexuállak!!!" jelmondatot firkantottam, Frici mellkaásra meg felkerült Pókmalac a Simpson családból xD Annyira kész volt szegény srác h simán hagyta h az ünneplő ingje alá lila filccel felskicceljük xD Anyucicc megtoldotta egy "Szexi biccs!" szlogennel is xD Ricsárd meg egész este azt a hátsó megkötőjét baxogatta :D Mert közben megjöttek ő is meg Anett is, szal tök jó volt mert végigdumáltuk az egész estét és annyira wááá, na.. Szal jó volt :) De azt az ártatlan fejét, mikor Syni letette elém a poharat és Bongyi úrfi megszólal: "Ez sör?" Mégis minek látszik? :DKül én ittam 2 sört erre a VoPára és ennyi volt aznapra. Junkies közben így is kóválygott a fejem, de simán megérte^^
Nah de ne szaladjunk ennyire előre, még azelőtt volt 2 előzenekar. Meg egy kedves (?) ismerős, aki egész este rám volt kattanva és buzgón bizonygatta h "Zsuzsi, te nagyon kész vagy..." De ja vu-m van... Öööö... Az első együttes nevéről fogalmam sincs, olyan szinten gagyik voltak h nem győztünk rimánkodni h legyen már vége... De nem, még ráadásra is visszajöttek... 2 élményem van velük kapcsolatban: a gitáros Ricsi szerint Vodka, szerintem Vadkan, a basszeros elélvezett a saját plébekjétől és "Üldöz az őrült joghurt" - ezt énekelték. Hopp, ez már három volt :D Segond^^ A második banda már sokkal jobb volt, a végére már odamentem zúzni :D
Photobucket
Az oldalukon ingyenesen tölthettek le dalokat az albumukról de tök érdekes h ők egy olyan banda, akik élőben sokkal jobbak mint albumon... Tegnap legalábbis nagyon nagyot nyújtottak :) A basszeros (kép bal szélén) nah ő fúúúú olyan de olyan jó pasi élőben... Tökre nem így néz már ki kint a fotón... Vad *.* Közben drágaság utáni menekülésem közepette Kata keresésére indultam, meg is találtam őt egy nagy csapat Vadkan között. Egybkt megnyugodhatsz Melinda, nem jöttem össze senkivel, egyedül egy 16 éves bunkó, zsíros gyerek mutatott irántam érdeklődést...-.-" Ennyire kiábrándító lennék? Nyah szal kishúg összeszedése után go to első sor, haj kibont, zúzunk a Mad Dolls uccsó 2 számára, aztán várjuk a Junkiest, mint a Messiást. Első sor bal szél *.* Pont a basszererősítő mellett :D Várunk, várunk, egyszercsak nekem jön vki miközben felcsörtet a színpadra. Nézem jééé hát ez a fószer tök olyan mint Riki Church. Annyira olyan h ő is *.* És nekem jött *.* Öcsém...
Photobucket
Nyah aztán kezdetét vette olyan 11 óra tájékán A KONCERT így, csupa nagybetűvel, amit elejétől a végéig, oda-vissza végigzúztam. Annyira nagyon élveztem *.* Egy karnyújtásnyira tőlem ott volt Szekeres Andris meg Riki Church *.* Ú, az a hím... Európa ilyet még nem baxott mint ő... A kis leopárdmintás tornacipőjében, fekete gatyájában, piros szegecses övében, fekete ingében és ezüst sáljában *.* És én ott álltam pontosan előtte *.* Nagyonnagyonnagyonnagyonnagyon jó koncert volt, beszólásokkal, viccelődéssel, jobbra-balra integetéssel, zúzással, nekem egyszer félig könnyes szemekkel (amikor elkezdték játszani a Goodbye-t) sikoltozással, üvöltözéssel, együtt énekléssel, szal olyan igazi koncerthangulat volt^^ Én is ráztam, headbangeltem a derékig érő hajammal majd' 90 percig (nem is tudom most mozgatni a nyakam...) és a jövő héten csekkolhatjátok kemma.hu-t ugyanis Zoli bácsi ismét akciózott :D Leszarom h nézek ki rajtuk mert zúztam és qrva jól éreztem magam :D Synike lesérült és így a koncert felénél kénytelen volt otthagyni az első sort (nekinyomták a combját a színpad szélének), Anett nem bírta a körülötte repkedő rengeteg féle színű és formájú hajat, így a cuccaink őrzését választotta (én azért sajnálom... hatalmas élményből maradt ki szegény :( )mi meg voltunk a kemény mag :D Ricsi így néha-néha átvigyorgott rám a színpad másik oldaláról, főleg így két zúzás között^^ Mi még anyuciccékkel marhultunk :) Közben minden egyes létező holmimnak fertelmes bagószaga lett, de úgy voltam vele h leszarom, szórakozni jöttem nem picsogni :D Mosással kijön :D Természetesen megkaptuk a ráadást is (anélkül el sem engedtük volna őket :D) és megtudtuk a Junkies létének üzenetét: (asszem a 16. szám környékén) A drog az rossz. Az alkohol is rossz. Szóval nesze nektek napi videó :D

Aztán olyan 0:25 körül végleg levonultak a drágák, mi meg mentünk szedelőzködni. A tömegben találkoztam Tündivel (egyik dadi csaj anyukája) aki megígérte h szerez nekem dobverőt és elküldi *.* Remélem sikerült neki, imádnám ha lenne dobverőm a Junkiestől :D Nyah közben kiderült h Synike nincs meg, Ricsárdék azt mondták h megvárnak minket, mégis eltűntek egy szó nélkül...o.o Nyah, Synikereső hadművelet Rikibe botlásba torkollott. Történt ugyanis h járkáltam, járkáltam és láttam h ott mászkál a drága *.* Na most, beálltunk Zolibá elé egy közös képre (szal azt is kemma.hu-ról kell leszednem majd... remélem nagyon gáz fejem van rajta :D Sebaj, felkerül mindenhova mert Riki *.*) És én meg csak úgy szép szolidan beálltam mellé, erre ő meg jó szorosan odahúz magához, lehajol (195 magas o.O), belefújja a füstöt az arcomba (ó, dehogyis bántam...) és olyan szorosan hozzábújt az arcomhoz *.* Wáááá tiszta jó volt... Riki Church megölelt *.* Alig mertem megmozdulni... Iszonyat jó érzés, mikor a rajongásod tárgya a közeledbe kerül!
Szóval ááááh... Örömmámorban úszva mentünk Dijjáékhoz :) Ott aztán elszabadult az őrület :D 9 ember egy 2 és fél szobás panellakást el tud bontani a hangzavarával... Főleg ha a társaság többsége illuminált állapotban van... Nah szal tömeges őrültködés...:D Turó (aka Patri pasija) kicsit nagyon kész volt, ő vitte a hangot. Frici lezán befeküdt a cicakosárba és már aludt is mint a jó gyerek xD Nagyon kemény, Katának vannak róla képei... xD De ahogy horkol... Abba zeng a tömbház xD Namármost úgy 2:45-ig poénkodtunk, mikor anyucicc kijelentette h alvás van, mert 5:30-kor kelés. Naigen, csakhogy senki nem akart aludni :D A fiúk párnacsatáztak (kint aludtak a folyosón), mi kifejlesztettük a D-szótárat (tudjátok hány szó kezdődik d-vel? Rengeteg :D) anyu meg nem győzött háborogni. Ide-oda költözködött és csitítgatott mindenkit. Közben én rájöttem h mi Katával belefeküdtünk a kekszes tányérba és innen került a farmeromra a rágó. Vki ugyanis rátette, mi meg szépen magunkra kentük. Faxa -.-"Remélem kijön vhogy, mert kül anyum kinyír... Egybkt tök aranyosan összebújtunk :) Én befeküdtem a sarokba, Kata az én vállamhoz bújt, melletünk meg Syni volt :) És fogtuk egymás kezét alvás közben^^ Már ha ezt alvásnak lehet nevezni... Ugyanis a csajok félóránként leküldtek az ágyról (én vagyok a legnagyobb és folyton leestem), hugi párszor megcsapkodott álmában (xD), Micike Hercegnő az ágy alatt az én lelógó lábammal játszott (vérlol) míg el nem zavartam... Frici az éjszaka közepén be akart mászni közénk és lelökött az ágyról (basszus, mennyit szívtam...) de visszaküldtem a cicakosárba. Hát basszus. Odakint a 3 hím (Gábor, Turó, Dávid) úgy horkolt h ihajj, szal én 3:45 környékén meguntam ezt és felültem az ágyban. Gondolkodtam. Az ilyenkor veszélyes. De jólesett :) Aztán erőt vett rajtam az álom és visszabújtam hugihoz. Fél 6-kor vilany fel, menjünk-menjünk mert anyuciccnek 7-ig végeznie kell a takarítással. Ritka rossz hangulata volt másnaposan...:S Nyah szal mindenki összepakolt, puszi-puszi irány a busz. Nekem vissza kellett fordulnom, mert fenthagytam a szemüvegem... Aztán végre vmivel hajnali 6 után útban voltam hazafelé. Alig egy óra alvás után jó volt... De legalább nem éreztem és nem is néztem ki másnaposnak. Turó még eléggé aznapos volt, ahogy észrevettük... -.-" Kömlődön elbúcsúztunk Synikétől, én meg Dadon másztam hátra a srácokhoz. Szegény Gábort már másodszorra akartam meggyilkolni 12 órán belül, ugyanis Junkieson majdnem kiböktem a szemét, most meg lefejeltem a szemüvegemmel...>.<" Találkozunk még? Persze-persze, nem úsztatok meg ennyivel... stb. Vigyázz magadra drága, érj haza egyben.. (komolyan, ennyire aggódnak értem vagy csak a pia beszél belőlük?!) Mikor szálltam lefelé, még hallottam Turót: "Milyen jó segge van... És a melle is..." Mondtam h hallom ám...:D Jaaaajjaaaaa, menjél csak drága, vigyázz magadra stb xD Otthon apu nem gyengén meglepődött, mikor fél 7-kor beállítottam :D A kutyám meg nemtetszést fejezte ki a sok rajtam található idegen szaggal szemben... (Rikiszag is van benne!!!) Leültem a konyhában, ettem kenyeret meg ittam gyümilvet, aztán bementem mert anyu még aludt. Leültem tévézni, meg kiraktam a Junkies plakátot, amit kaptunk (mert kaptunk.. És az enyémen aludtak a hímek.. Szimatostól) vagyis ehhez előbb le kellett szednem majdnem az összes posztert és átvariálnom. Végülis megoldottam és tök jól néz ki^^ Aztán 8 körül elnyomott az álom az ágyon fekve és negyed 11-ig aludtam. Utána meg csináltam spagettit meg sütit anyuval. Szóval a körülményekhez képest jól vagyok :) Most meg megyek és kenek a nyakamra egy újabb adag izomlazítót, mert vmi rémesen begörcsölt... Legyetek rosszak és legközelebb tessék velünk jönni Junkies koncertre. Mert a drog az rossz :D Photobucket
Ha Mona Lisa mosolya titokzatos volt, ez vajon milyen? ;)
Egybkt anyu meglátta a farmerom. És nem harapott (olyan nagyot). És kimossa. Hurrá-hurrá^^
Puszicsók:
Egyetlen Csörcsné Abbykétek^^

2010. március 10., szerda

Ambulanssi-kuvaalbumi :D

Heihei!
Gyönyörűszép napot minden kedves Állandó Olvasónak!^^ Ma rövid leszek, mert túl fáradt vagyok az értelmes gondolatokhoz, viszont csináltunk egy csomó képet a mentőállomáson, ahová ugye mint azt tegnap említettem, a verseny miatt kellett elmennünk. Na szóval annyira vicces volt! Nem bántam meg egyáltalán h csatlakoztam hozzájuk.. Még örökös csapattagként is el tudnám képzelni magam :)
Közben háttérzenének szóljon egy kis magyar klasszikus Zorallosítva, mert mostanában folyton ezt dúdolom^^ Íme:

Néminemű perverz képecskék is akadnak benne, de youtube-on csak ez az egy verzió van fent..:$
És akkor innentől meséljenek a képek :)
Photobucket
A hős csapat 3/4-e épp átvág a minden bizonnyal életveszélyes Dózsakertbe vezető zebrán, anyucicc takarja magát, de lebukott, Beki pedig... Beki pedig cuki :D Egybkt volt még bizonytalan létszámú hím (asszem 3) nos, ők nem arra mentek, amerre mi :D De nélkülünk nem mertek bemenni, szal szívtak :D
Photobucket
Elmélyülten folyik a munka... Anyucicc és Pati konzultál. De anyu nagyon nem ért valamit xD Beki meg bekukucskált a képbe, csak így mellékesen :)
(Közben annyi mindent csinálok h ihajj, de elfoglalt embernek lenni ezzel jár..:D)
Photobucket
Én is teljesen belefeledkeztem a munkába és némá, szabadon van a nyakam, direkt az esetlegesen erre tévedő vámpírok (nem Edvárd Kullen!!!!) kedvéért :D És itt látszanak a fülgyűrűim is^^ Egybkt volt ott egy tök jó fej mentős srác, aki mikor így odatartottuk neki a képet, beközölte: Hmm, ezt pont 2 órája használtuk! Volt egy jó kis halottunk!" Tudjátok, fő a pozitív hozzáállás... Csak sajnos pont volt egy riasztás mikor ott voltunk, így hát egyedül hagyott minket az őrült, zöldfőzeléket evős, semmitnemtudós ápoló bácsival >D
Photobucket
Dolgozunk, dolgozunk... Anyucicc megfeszített tempóban "jegyzetel", Pati olyannyira elfoglalt h ide sem figyel, Juli és Frici meg igennagyon odakoncentrál ápolóbácsi szavaira :D
Photobucket
Itt egy Pati meg egy Beki :) Szépen mosolyognak nekünk h még jobb legyen a napunk :) Egybkt ez is dózsakerti zebrás kép, szal fogalmam sincs h került pont ide a kupac közepére :D
Photobucket
És a Napiszar-klasszikus: pózolj mentővel! Nem, nem vagyunk ekkora pózerek csak ez volt az egyik feladat a versenyben...:D Bal oldalon Kicsiricsi (népszerűbb nevén Dani) kicsit belóg (neki egybkt olyan szép vámpíros szemfoga van *.*) de hát ennyi kell :D Meglátszik h anyucicc fotózta ;)
Nos hát, így telt a mai délutánunk a tatabányai mentőállomáson :) Jó volt veletek csajok és Frici^^ Meg persze a tökös csulik xD Aztán elmentünk megvenni a farmert, amit tegnap eltetettem és még anyuéknak is tetszik! :D Ebben megyek pénteken koncira^^ Meg a Betty Boop-os fekete topomban... Odarakom magam :D És mint kiderült, mostmár nemcsak áftörparti lesz, hanem biforparti is! xD Hujjujj, előre félek mit találnak a lakásfelújítók, mikor szombat reggel ránknyitnak xD
Szerintetek? ;)
Egybkt össze-vissza szégyenlem magam, mert nem írtam bele h ezek Baba alias Melinda képei. Pedig ő bocsátotta őket a rendelkezésemre, szóval photos by Melinda
®
És akkor ha már ma egyszer mindenki ilyen pózolós hangulatban van, akkor Abby is pózol! Mégpedig... Liftben! :D McGee-vel, Zivával és Tony-val^^
Photobucket
Ezzel a képpel búcsúzom mára, puszi nektek:
Abbyke, akinek minden gondolata huncut ;)

2010. március 9., kedd

Ainaisesti ja aina ja aina...

Päivää!
Nos, Drága Olvasóim, tudom h a kedd nem szokott a lelkizős napjaim közé tartozni, de ma blogírós hangulatban vagyok és tudom h hiányozna nektek a napi népbutítás, csak nem valljátok be! :P Pénteken úgyis nélkülöznötök kell.. Állapotomtól függően lehet h szombaton is... Bár megígérem h a koncertről részletes beszámolót fogtok kapni :) Ma már alig bírtunk magunkkal drága anyuciccemmel, minden szünetben azt hajtogattuk h péntek, péntek! :D Mikor Feri reggel megállította őt a folyosón h megkérdezze Ricsi nevében h megyünk-e pénteken, csak annyit tudtunk kinyögni nagy heherészés közepette h IGEN! xD Nem is néztek minket hülyének a tesitanárok.. Áhh, dehogy :D De legalább mostmár egyre biztosabb h mindenki (na jó, a többség) ott lesz pénteken^^ Tudjátok mit? Ennek a ténynek az örömére ma a napi videó rovattal kezdünk, stílszerűen a Ma című dallal, a péntek este sztárjának énekesétől (aka Szekeres Andris) csak egy másik bandával :)

Egybkt két újabb havergyanús egyednek kerültem bemutatásra. Ők is családtagok, de azt meg ne kérdezzétek h kik is :D Két 8.-os csaj, Patri meg Kata. És ők is ott lesznek pénteken! :D Sőt, mint ma kiderült lesz aftörparti is! Csak azt árulja el vki h fogjuk így reggel 7-kor betessékelni a lakásfelújítókat... xD
Emelt bioszból a változatosság kedvéért jövő héten ismét dogát írunk, hurrá-hurrá :D Csütörtökön meg állathatározunk. Azt szeretem, mert Patival mindig megtaláljuk a leggagyibb nevű vagy formájú állatokat :D De a farkasról olyan egy elcseszett grafika van abban az atlaszban... Komolyan, megetetném azzal, aki rajzolta... Na ez farkas:

glitter-graphics.com
Még sétál is^^ Egybkt közben előtúrtam az indián zenés kazettámat, ugyanis már tényleg itt a tavasz :) Kinyergeltek az indiánok a Centrumba. Igaz h még csak ketten és nyakig felöltözve, de jó volt őket hallgatni :) Bécsben megnéztünk egy szabadtéri koncertet és még én fotóztam is :D Várjatok, mindjárt mutatok egyet, milyen egy hamisítatlan indián együttes :) Melinda szerint kissé együgyű a zene, pedig csak meg kell látni benne a szépséget.. Mondjuk, én a legtöbb klasszikus zenétől mászok falra, de ezekben az a szép h sehol nincsenek rögzítve, mégis mindig ugyanúgy szólnak...
Photobucket
Engem valahogy mindig feldob a látványuk meg a zenéjük :)
Egybkt nyelvtanon meg lettem dicsérve a versem miatt h szépen végigvezettem egy allegóriát... Holott igazából köze nem volt ahhoz a szerencsétlen csóri magányos zongorához, inkább az én magányos lelkemről szólt... Mindegy, nagyon meg lett dicsérve :$ És igen Laci, attól még h nem vagyok egyedül, néha igenis érezhetem magam magányosnak...
Az elkövetkező órák unalmasan teltek, angolon házit ellenőriztünk, alapbioszon a dogán vitatkoztunk, művtörin összefoglaltuk a keresztény művészetet... Vagyis, a többiek azt csinálták, én rajzolgattam. A gótika részt már teljesen ellepték a firkáim. Van ott egy Syni, egy Tuomas, egy Abby meg 2 szerelmes farkasocska :) Mert amúgy nem velük van tele a füzet... ;) Utána elmentem bóklászni Anitához meg Zsófihoz (tudjátok, a 9 b-sek) akik persze megint paródiaműsort követeltek :D Meg h a bekunkorodott virág az mennyire perverz... Édes kicsi Anita, te még a mestered is felülmúlod perverzségben, pedig azt tényleg nehéz :D Közben ennyira jól elvoltunk h elfelejtkeztem a csengőről... Csak így Zsófi szól h nekem nincs órám? Nézem: jajj basszus és ráadásul a suli másik végében vagyok!!! Hát, nem sok hiányzott a késéshez, ezentúl jobban figyelek :D Persze, persze mikor olyan szétszórt voltam ma is h ihajj... Melinda tudna mesélni... Igazán kaphatnék már vmi jelet h amit álmodok még akár valóra is válhat... Bár anyucicc váltig állítgatta h pénteken szerez nekem hímet, akár akarom, akár nem :D Szerintetek? Délutáni dupla angol megint lenyűgözően izgalmakban bővelkedő volt, fogalmam sincs mivel kötöttem le magam Melinda bökdösésén kívül...;) Úgy élvezem mikor ugrál... Mindig Kagome jut róla eszembe xD
cute pic of Inuyasha and kagome Pictures, Images and Photos
Ez a kép tavaly kinn is volt az osztályunkban :D Kíváncsi lennék hová süllyesztették a takarítónők.. Igazából a Jack-eset jobban sajnálom, mert az tök pró lett..
Nyah aztán Melinda megkérdezte h akk megyünk-e farmert venni.. Mondom ó basszus, nem kértem rá pénzt... Sebaj, azért menjünk el próbálni, majd holnap mentőzés után visszajövünk érte ha találunk vmi jót... És találtunk :D Fekete, koptatott, nem csőszárú, de nem is bő, tök király hátsó zsebe van (Memi addig turkált, míg talált egy ilyen zsebeset az én méretemben is :D) és nincs ki belőle az egész pitsám (csak a fél xD) Nyah szal eltetettük, majd holnap elhozzuk. Legalább már tudom, mit veszek fel koncertre. Viszont ehhez nem csipkefelső kell, hanem top. Annak úgyis mélyebb a kivágása ;)
Holnap megint későn jövök, mert megyek csajszikkal mentőzni. Van egy ilyen egészségügyi verseny és én már jobban beépültem a csapatba, mint a valódi 3. tag... Aki úgy nagyon baxik rá mindenre... Jó, én szívesen megoldom a bioszos feladatsort (elvégre ez volna Abbyke szakterülete) meg szívesen megyek velük fotózkodni meg kérdezgetni a mentőállomásra, de h aztán a döntőbe (ha bejutnak, márpedig be fognak...) más menjen helyettem...? Kicsit ironikus lenne.. Különben is az utóbbi időben tele van a hócipőm az illetővel. Kicsitnagyon megváltozott, érdekbarát lett és ez neki fel sem tűnik... Mindegy, még egy sansza van aztán lépek az ügy érdekében, mert kezd kicsit irritálni a dolog...
Jajj, el ne felejtsem lecsekkolni Melinda vipjét, ugyanis dupla angol előtt azzal szórakozott h minket fotózgatott. És mindenki legnagyobb örömére és meglepetésére az én képemen Abbyke arcán akkora mosoly ül mint annak a rendje :D Mondjuk vicces a szitu... Patival meg egy adag kajával körítve xD 10 éve nem készült rólam mosolygós fénykép, szal jól jegyezzétek meg, mert most legalább ennyi ideig nem is fog! :D
abby and gibbs Pictures, Images and Photos
Ez meg itten egy Abbyke, aki épp blogot ír nektek csodálkozó Gibbs apukája táraságában, aki megkérdezte h mit hozzon holnap Abbykének tízóraira..:) Szülők... :) Ma anyu kezembe nyomott egy doboz vitaminos Pez cukrot és közölte h tessék megenni, mert tudja h szeretem és másból úgyem viszek be A vitamint... Aranyos volt tőle^^ És még mindig emléxik a pénteki koncertre... Szóval vigyázz Junkies, tömegesen támadunk! :D
Mindenkinek rengeteg puszi meg a satöbbi, menjetek ti is farmert venni! :D
Egyetlen Abbykétek^^